
Az 1 millió dolláros bukta után revánsot vettek Isilduron
Egyetlen nap alatt 1 millió dollárt nyert el tőle, ezzel WithColor az előző hét lúzere, míg a hatalmasat kaszáló Viktor Blom a hét zsugása lett, igaz Isildur - ahogy arról mi is beszámoltunk - néhány nap alatt gyakorlatilag mindenkit letarolt a magas tétes asztaloknál, ezzel 2,5 millió dollárt kaszálva. A legtöbbet azonban az említett profitól nyert, akit láthatóan fűtött a bosszúvágy, mert pihenés helyett visszatért zsugázni és gyakorlatilag azonnal kiszúrta magának Blomot. Az egyszerre 4 asztalon folyó heads-up párharc legelején viszont úgy tűnt, hogy Sean "WithColor" Rafael óriásit hibázott, mivel a svéd pro újabb 200 ezret nyúlt le tőle, és ekkor az is benne volt a pakliban, hogy Isildur újfent alaposan elveri riválisát. Csakhogy Rafael nem adta fel a harcot, és fokozatosan ütni kezdte Blomot, aki több gyenge döntést is hozott, ám a beszámolók szerint egyúttal hihetetlen balszerencséje is volt a párharc második felében. Ez pedig megtette a hatását, és WithColor alaposan visszavágott a legutóbbi buktájáért a svédnek, akitől 700 ezer dollárt szedett el, ezzel természetesen a nap legjobb zsugása címet is kiérdemelve.