
Blom ismét darabokra szedte a pénteken még domináló Rafaelt
Mint arról tegnap beszámoltunk, Isildur visszakapta a kölcsönt, hisz miután 1 millió dollárral lehúzta Sean "WithColor" Rafaelt, tegnapelőtt ismét összefutottak a magas tétes asztaloknál, ahol ezúttal a svéd húzta rövidebbet. De nem is Viktor Blomról beszélnénk, ha nem nem lenne újabb csavar a történetben, ultra agresszív stílusáról ismert ászunk ugyanis nem hagyta annyiban a vesztes csatát, és most ő állt bosszút riválisán. Isildur egy kis extra pénz megszerzése után a $200/$400 PLO asztalnál találkozott össze Rafaellel, aki még mindig 300 ezer dolláros mínuszban állt ellene, így gyorsan belement egy újabb meccsbe - vesztére. Pénteken ugyanis a svéd - néhány nyilvánvaló döntési hibája mellett - leginkább annak köszönhette a vereségét, hogy rendkívül balszerencsésen osztotta Fortuna a lapokat, míg most kiegyensúlyozott volt a helyzet, és ez megpecsételte WithColor sorsát. A csata ráadásul mindössze két óráig tartott, amelynek végén Isildur 545 ezer dolláros pluszban léphetett le, és mivel egy kis aprót már korábban is összekapart, így végül 600 ezer dolláros pluszban zárta a napot.