
Deeb a heads-upban bukta be a triplázást
Gus Hansen, Carlos Mortensen és Anthony Zinno - a World Poker Tour történetében eddig mindössze ez a három arc tudott triplázni, azaz három WPT-címet begyűjteni, Los Anglesben azonban Freddy Deeb is esélyt kapott arra, hogy csatlakozzon a prominens társasághoz, mikor bejutott a főverseny döntő asztalához. Persze nem ő volt az egyetlen, aki a címre áhítozott, hisz a WPT Legends of Poker főversenyén több mint hétszáz zsugás fizette be a 3700 dolláros beülőt, ám a fináléban - rutinja miatt - mégis Deeb számított a legnagyobb esélyesnek. A heads-upban pedig már kevesen fogadtak volna a libanoni ellen, aki 2:1-es zsetonállásnál kezdhette meg az utolsó párharcot egy ismeretlen arc, Mike Shariati ellen, azaz minden adott volt ahhoz, hogy összejöjjön a vágyott triplázás. Csak éppen Shariatinak esze ágában sem volt asszisztálni a kivégzéséhez, és agresszív játékkal már a heads-up elején kiegyenlítette az állást, ami olyannyira megdobta az önbizalmát, hogy simán átgázolt nagynevű riválisán. Az amerikai a mindent eldöntő körben két dámával adta meg a kegyelemdöfést a libanoninak, ezzel karrierje első WPT-címét és 675 ezer dollárt behúzva magához.