
Felére csökken a Caribbean Adventure főversenyének beülője
Az év első komoly pókereseményéért hagyományosan évek óta a Bahamákra kell utazni, hisz itt rendezik meg a PokerStars Caribbean Adventure-t, amelynek nem csak főversenyén, hanem high-roller tornáin is komoly pénzdíjak várják a legjobbakat. A PCA pedig 2016-ban sem marad el, sőt máris bejelentették a hivatalos menetrendet, ami szerint a jövő évben január 6-án startol el a széria, és egészen 14-ig tart majd. Ennyi idő alatt pedig hihetetlen mennyiségű event várja a trópusi szigetre utazókat, 2016-ban ugyanis 104 versenyt tartanak a PCA-n, amelyek között egyaránt található magasabb és alacsonyabb beülős tornákat is. Némi meglepetésre pedig a Main Event regisztrációs díja jelentősen csökken, hisz míg az előző rendezvényen 10300 dollárért válthatták meg a zsugások az indulási jogot, addig jövőre csak 5300 dollárt kell ezért fizetni. Az persze kérdéses, hogy a változás mennyire hat ki a nyereményalapra, ám az alacsonyabb beülő vélhetően több játékost csábít a Bahamákra, így nem kizárt, hogy a következő bajnok többet kereshet, mint az idén Kevin Schulz, aki közel másfél millió dollárt kaszált.