
Végsebességben és árban is veri a Veyront az új Bugatti verda
Emblematikus verdaként még egészen biztos, hogy hallani fogunk róla, az viszont immár hivatalos, hogy az összes Bugatti Veyron elkelt, a gyár pedig nem folytatja a 2005-ben debütáló szériát, hanem egy másik szuperjárgányt küld harcba a világ leggyorsabb és legdögösebb autói versenyére. Persze a szépségnek megvan a maga ára, a 2016-ban debütáló Bugatti Chiron mögött pedig még a Veyron is elbújhat drágaság tekintetében, legalábbis akkor, ha igazak az egyelőre félhivatalos információk az új szuperkocsiról. Ezek szerint ugyanis az 1500 lóerős motorral felszerelt Chiron listaára 2,5 millió dollár lesz, azaz a verda nem csak a 466 km/h-s végsebességével ver rá a Veyronra, hanem legalább 1 millió dollárral fognak többet kérni érte, mint a nagynevű elődért.